Az online kiskereskedelem szerepének erősödését jól mutatja az amerikai eredetű Black Friday (fekete péntek) nevű kezdeményezés, amikor egyetlen nap alatt több milliárd forintos forgalmat generálnak a hazai webboltok akciós ajánlataiknak köszönhetően.
A pozitív hatásokat tükrözik a CIB Bank saját, tavalyi statisztikái is: miközben a napi online kereskedelemi forgalom átlagosan 46,4 millió forintot ért el naponta, a fekete pénteken - amely tavaly november 27-re esett - mintegy 81 millió forintra ugrott. A napi tranzakciószámra és az átlagos kosárértékre is kedvező hatást gyakorol az akció: a 2015-ben elért napi 6500 tranzakcióval szemben a Black Friday 10,9 ezret generált a CIB Banknál, az átlagos kosárérték pedig tavaly meghaladta a 7400 forintot.
Kapcsolódó
Az online kereskedelemben kiemelt jelentőségű az év végi, adventi időszak is, a CIB Bank hálózatán keresztül lebonyolított online vásárlások értéke 40 százalékkal magasabb az átlaghoz képest.
Bár az uniós átlag 40 százalék feletti értékétől a hazai 23 százalékos arány még elmarad, az e-kereskedelemben résztvevő hazai fogyasztók száma folyamatosan emelkedik, a hazai kiskereskedelmi vállalatok nettó árbevételének pedig már egyötöde származik e tevékenységből - mondta Sziráki László, a CIB Bank kisvállalati szegmensének vezetője.
A pénzintézet a következő egy évben hatmilliárd forint kihelyezését tervezi a szektorban működő, 300 millió forint alatti éves árbevételű kisvállalatoknak. A kereskedelmi szektoron belül pedig az online területre is figyelnek: a webes értékesítésben érdekelt kisvállalati ügyfeleinek száma az elmúlt három év alatt közel másfélszeresére emelkedett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve