A cég úgy fogalmazott a portál kérdésére, hogy a feladat ellátására készülnek - a hogyant azonban nem részletezték, csupán annyit írtak:
Az előre nem tervezett, nagyszámú küldemények kézbesítéséről általánosságban elmondható, hogy azok pluszterhelést jelentenek a posta munkatársai számára: pluszmunkaidőt, nehezebb táskát, nagyobb odafigyelést. A túlórákat a Magyar Posta a Munka törvénykönyve szerint fizeti ki.
Azt, hogy kötöttek-e már szerződést a feladatra, mennyiért viszik ki az utalványokat, nem árulták el. Arra sem válaszoltak, hogy mikorra tervezik a kihordást, vesznek-e fel emiatt embereket.
Kapcsolódó
Megint jár az utalvány
Orbán Viktor kormányfő október 18-án, az Idősek Tanácsa ülésén jelentette be, hogy idén a nyugdíjasok - immár második alkalommal - az év végén fejenként tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak, miközben most először jár - a Bajnai-kormány által törvénybe iktatott - nyugdíjprémium is.
A bejelentés akkor nem számított túl nagy meglepetésnek, mivel Lázár János kancelláriaminiszter már korábban "elkotyogta", hogy idén is várható ilyen lépés. Az indoklás szerint a kormány az államháztartás helyzetét stabilnak érzik, ezért a tervezettnél magasabb infláció miatti egyszeri nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium mellett maradt mozgástér az Erzsébet-utalvány "osztogatására" is. A kabinet döntésében minden bizonnyal a jövő évi választások is szerepet játszottak.
Az év végi utalványkiszállítás 2016 decemberében is komoly erőfeszítéseket kívánt a postai dolgozóktól. A cég 2017. január 7-én azt közölte, hogy mintegy 2,6 millió Erzsébet-utalványt kézbesített, a küldemények több mint 98,5 százalékát átvették az ügyfelek január 7-ig.
Félezer ember hiányzik
Annyit közöltek most még a 24.hu-val, hogy a Magyar Posta jelenleg mintegy 30 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A létszámhiány ennek arányában nem óriási, de mégis jelentős: összesen nagyjából félezer embert tudnának jelenleg felvenni: 400 nyitott pozícióra várnak jelentkezőket a logisztikai területen, további 100 üres helyük van főként kézbesítői, postai ügyfélszolgálati és informatikai munkakörökben.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve