Az első gombnyomásra csütörtök délelőtt 10 órakor több mint 800 volt malévos dolgozó számlájára utaltak pénzt, másfél órával később újabb 100 főnek utaltak, míg a harmadik gombnyomásra csütörtök délután újabb 80 alkalmazott jut követeléseinek jelentős részéhez - tudta meg a Napi.hu. (Ez utóbbiak a Malév külföldi dolgozói voltak, míg az első két etapban a hazai munkavállalóknak utaltak.)
A felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. (NRN) bruttó 2,2 milliárd forint értékben fizet a volt légitársasági alkalmazottaknak, ami azt jelenti, hogy a dolgozók fennálló követeléseinek átlagosan bruttó 34 százalékát fizetik ki.
A csütörtöki átutalásokkal - figyelembe véve, hogy a Bérgarancia Alapból már kaptak 1,1 millió forintot fejenként - a belföldi dolgozók átlagosan a bruttó követelésük közel 50 százalékát megkapják, ami az alacsony keresetűek esetében elérheti a 75-80 százalékot is, míg a vezető beosztásúak (azaz a magasabb keresetűek) százalékos arányban ennél kevesebb követelésükhöz jutnak hozzá.
A csütörtöki kifizetés alapját a vagyonelemek értékesítése és a Malév követeléseinek behajtása teremtett fedezetet. Mivel a felszámolás még nem fejeződött be nem kizárt az sem, hogy további pénzhez juthatnak a dolgozók.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve