Tavaly októberben jelentette be a Citigroup, hogy 10 más országhoz hasonlóan kivonul a magyar lakossági üzletágból. Most négy banki forrás is megerősítette a hírügynökségnek, hogy az osztrák Erste lehet a vevő.
Két forrás szerint meghozták már a döntést, egyikőjük szerint pedig körülbelül egy hónap múlva jöhet a bejelentés. Az ügylet mintegy 10 százalékkal növelheti a magyar Erste jelenlegi méretét.
A Citibank lakossági üzletágáért több más bankhoz hasonlóan versenyben vagyunk. Ez az egyetlen bank, amely iránt konkrét érdeklődésünket fejeztük ki Magyarországon. Nyitottak vagyunk az akvizíciókra, de nem bármilyen áron: az árazás most nagyon fontos kérdés, drágán semmiképp sem akarunk bankot vásárolni - mondta Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója márciusban a Portfoliónak.
A Citibank nem erősítette meg a friss értesülést, Hencz Éva szóvivő szerint a jelenlegi szakaszban nem hozhatják nyilvánosságra a lakossági üzletág eladásának a részleteit. Az értékesítés a korábban közzétetteknek megfelelően nem érinti a vállalati portfóliót és a Citi budapesti szolgáltatási központját sem. Az Erste Group egyik bécsi szóvivője pedig úgy kommentálta az értesülést, hogy: Kifejeztük érdeklődésünket. Várjuk az eredményt.
A Citibanknak, amely 1995-ben indította el lakossági üzletágát Magyarországon, ma 10 fiókja van az országban, ezek mindegyike Budapesten található. A társaság 2009 óta az írországi székhelyű Citibank Europe Plc. fióktelepeként működik, és nem hozta nyilvánosságra magyar operációjának pénzügyi adatait. A legutóbbi elérhető, 2013-as adatok szerint a bank hitelállománya 142,1 milliárd, betétállománya pedig 428,8 milliárd forint, de hogy mindebből mennyi a lakossági üzletágé, nem tudni. A magyar Citibank lakossági üzletágára elsősorban olyan vevőt kell találni, amely érdekelt a fogyasztási hitelezésben (különösen a hitelkártyákban, amelyben élen jár a bank), emellett a Citibank prémium- és privátbanki réteghez tartozó ügyfelek kiszolgálásába.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve