Az elkövetők használt gépkocsik behozatalára szakosodtak, és a kocsikat egy magyar, majd később cseh cégen keresztül hozták Magyarországra.
Több módszerrel kerülték el az áfa-fizetést, egyrészt a közösségi gépjárműbeszerzést belföldi beszerzésként is feltüntették. Noha költségszámlákkal nem rendelkeztek, a fiktív ügylet áfáját levonták fizetendő adójukból, bevételeiket viszont vallották be. Csalárd módszereikkel mintegy 140 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A NAV nyomozói 27 helyszínen tartott akcióban számolták fel a bűnszervezetet, házkutatásokat tartottak, lefoglalták a könyvelési iratokat, hamis számlákat. A bűnös vagyon megtérülésére 224 millió forint értékű ingatlant zároltak, gépkocsikat, készpénzt foglaltak le, két gyanúsított előzetes letartóztatásba került. A bűnszervezetet vezető férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van, mivel attól lehetett tartani, hogy megszökik. A lakásában lévő rejtekhelyről nyolc hamis személyi okmány került elő, ezekkel leplezte személyazonosságát, amikor a korábban kiszabott büntetés elől külföldre menekült, és ott várta annak elévülését.
A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt 8 gyanúsítottnak kell felelnie. A pénzügyi nyomozók az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve