Míg 2009-ben még több mint háromezer egy vagy több külföldi tulajdonossal is rendelkező társaságot jegyeztek be Magyarországon, az utóbbi egy évben viszont már csak 2200-at.
Az Opten szakértői szerint a visszaesés elsősorban a hatósági szigornak köszönhető. Az adóregisztrációs eljárás jelentősen visszaszorította az eleve visszaélési céllal alapított társas vállalkozások számát, és a működési időszakban is számos új jogszabály korlátozza a visszaéléseket.
Az új vállalkozások külföldi tulajdonosai között Kína, amely 2009-ben még magasan vezette a listát, mára eltűnt a rangsorból. A 2015-ös toplista élén az Opten adatai szerint 280 céggel Ukrajna áll, majd Olaszország 229 vállalattal, a harmadik Románia 175 céggel.
A 2009-ben Magyarországon alapított cégek tulajdonosai között már ritkább az egzotikus országokban élő, illetve ott bejegyzett természetes és jogi személy, jellemzőbbek a szomszédos vagy tényleges gazdasági kapcsolattal rendelkező országokból származó tulajdonosok.
A külföldiek magyarországi cégalapításainak gazdaságilag nagyon fontos szerepük van, csak a 2009-ben alapított ilyen cégek 11 ezer alkalmazottnak adnak munkát, és 21 cég árbevétele meghaladja jelenleg az egymilliárd forintot.
A szürkezónás cégalapításoknak viszont hátulütői is vannak: az öt évvel ezelőtt bejegyzett külföldi érdekeltségű cégek 73 százaléka az Opten nyilvántartása szerint már megszűnt, vagy megszüntetésre irányuló eljárás alatt áll.
A 2000-es évek elejéig bevett gyakorlat volt, hogy olyan országokon keresztül jegyeztek be társaságokat Magyarországon, amelyeknek az adatszolgáltatási rendszere "kivetnivalókat hagyott maga után", illetve amelyek alacsony adókkal és erős adótitok-szabályokkal bástyázták körül magukat és az ott bejegyzett vállalkozásokat. E cégek jelentős része még ma is működik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve