A jegybank az alapkamatot 0,75 százalékról 0,25 százalékra csökkentette csütörtökön. A Reuters által megkérdezett elemzők azt várták, hogy az alapkamat 25 bázisponttal, 0,50 százalékra mérséklődik.
A jegybank a kamatdöntés után azt közölte, hogy 2015 végéig nem lát lehetőséget a kamat emelésére.
A kamatcsökkentésre a svéd korona árfolyama 2 százalékkal gyengült, mintegy 3 éves mélypontra, 9,3900-re esett az euróval szemben.
A svéd központi bank csütörtökön ismertetett legújabb előrejelzése szerint az idén a GDP az eddig várt 2,7 százalék helyett mindössze 2,2 százalékkal nő, míg a jövő évi vonatkozó becslést felfelé módosította, 3,2 százalékról 3,3 százalékra.
A jegybank az idei évre 0,1 százalékos deflációval számol az eddig becsült 0,2 százalék infláció helyett, miközben a munkanélküliség idei várható átlagos rátáját 7,9 százalékról 8 százalékra változtatta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve