A hat személy őrizetbe vételével záruló rajtaütést a NAV pénzügyi nyomozói, kockázatkezelői, revizorai, végrehajtói és információtechnológiai munkatársai által beszerzett információk együttes értékelése alapozta meg. A gyanú szerint a bűnszervezet a társaságokat nem azért vette át, hogy azok gazdasági tevékenységét folytassa, a cégek egy részének eleve olyan adótartozása volt, aminél a NAV végrehajtási eljárásai sem vezettek eredményre. A nyomozás adatai szerint az elkövetőket két ügyvéd is segítette - írják a közleményben, amely szerint több mint harminc helyszínen kerestek bizonyítékokat, köztük a bűnszervezethez köthető irodákban, irattárban, a cégeket átvevők és eladók címein is.
A nyomozók jelenleg több mint kétszázhatvan cég átruházását vizsgálják, a társaságoknak az átvétel időpontjában összesen több mint egymilliárd forint tartozása volt.
Kapcsolódó
A pénzügyi nyomozók 21 gyanúsítottat hallgattak ki, akiket jellemzően költségvetési csalással, illetve közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A banda tagjai a megalapozott gyanú szerint bűnszervezetben dolgoztak, ami a kiszabható büntetést duplájára emeli. A Kecskeméti Járási Ügyészség indítványa alapján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve