A Napi.hu elsőként számolt be arról a közbeszerzésről, amit a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) bonyolított le, s amelynek eredményeként Detre Diána olimpikon szörföző 2013 májusában, 500 ezer forint jegyzett tőkével bejegyzett cégével, a Blue Shine Kft.-vel szerződtek a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) központi nyilvántartás-adatbázishoz kapcsolódó tanulmányok készítésére, a nyilvántartás kapcsolattervezésére, kommunikációs feladatok ellátására, nettó 24 millió forintért. A hivatal Detre cégét "kis értékű" közbeszerzési eljáráson választotta ki, ezen 25 millió forint értékhatárig nem kell az ajánlatkérőnek nyilvános hirdetményt közzétenni a szolgáltatás vásárlására.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ma azt közölte, hogy a KEKKH-t irányító közigazgatási és igazságügyi miniszter felkérte a hivatal elnökét, Vetési Ivánt, hogy vizsgálja meg - a Napi.hu cikke nyomán készült - az index.hu internetes újságon megjelentetett hír szerinti közbeszerzés megfelelt-e a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, valamint a hivatal belső szabályzatainak - derül ki a tárca közleményéből.
Vitorláskörökből származó információk szerint Detre Gál András Levente, a KIM korábbi államtitkárának, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) előző elnökének barátnője. Gál elnöksége idején nevezte ki Detrét az MVSZ kommunikációs és pr igazgatójának, majd leváltásával Detre is távozott a kommunikációs vezetői posztról. Gál és Detre cégének további kapcsolódásairól bővebben itt olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve