Forgalmas budapesti helyszíneken működő, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyei kisállatkereskedésekben tartottak októbertől célellenőrzést a Nébih szakemberei. Az üzletekben azt vizsgálták, teljesülnek-e a vonatkozó jogszabály által kötelezően előírt feltételek, és annak megfelelő-e az eladásra felkínált állatok elhelyezése.
Jellemző hiányosság volt például, hogy az üzletekben nem függesztették ki az állatokkal kapcsolatban elvárt minimális információkat, és pontatlanul vagy egyáltalán nem vezették a nyilvántartásokat. Szintén gyakori hiba volt, hogy az új tulajdonosok számára nem adták át az előírt írásos tájékoztatót, csupán szóban tájékoztatták őket - írja az MTI.
Kicsi akvárium és terrárium
Jellemzőn az előírtnál kisebb helyen tartottak halakat, kétéltűeket, hüllőket, papagájokat, hörcsögöket, futóegereket, tengerimalacokat és nyulakat. Utóbbinál túlzsúfoltságot is tapasztaltak az ellenőrök.
Általános probléma volt a sziámi harcoshalak kifejlett hím egyedeinél, hogy elégtelen méretű akváriumban tartották őket, sokszor úgy, hogy láthatták is egymást, amit állatvédelmi okokból kifejezetten tilt a jogszabály.
Néhány esetben az állatok takarmányának tárolása sem volt megfelelő, valamint egy-egy akvárium világítása javításra szorult.
A Nébih megnyugtatónak találta, hogy az állatkereskedések egyikében sem volt szükség azonnali hatósági intézkedésre. Emellett több üzlet dolgozói is jelezték, hogy nem egyszer utasítottak már vissza vásárlót, mert nem érezték kellően felkészültnek az állattartásra.
Ugyanakkor a számos hiányosság miatt a Nébih szakemberei egy kivétellel minden vállalkozóval szemben eljárást indítottak, határidőhöz kötötten kötelezve őket a hibák javítására, valamint a hiányosságok pótlására.
A tapasztalatok alapján a hivatal a jövőben is folytatja a kisállatkereskedések ellenőrzését - közölte Nébih.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve