Mucsi Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy a vállalati egyeztető tanács ülésén Jevgenyij Tankhilevics cégvezető megnyugtató választ adott a munkavállalói érdekképviselet kérdéseire, tartják magukat a kormánnyal kötött egyezséghez, a korábban meghatározott négyszáz fős leépítés mellett nem terveznek újabb elbocsátásokat. A szakszervezeti vezető szerint a belső tűzoltóságot, a csomagolást, az ércelőkészítést és hulladékgazdálkodást szervezi ki a Dunaferr.
A tűzoltóságot már régóta szeretné külsős céghez csatolni a vasmű, és egyelőre úgy tűnik, hogy májustól új munkáltatóhoz tartoznak majd az itt dolgozók, a hulladékgazdálkodás pedig árpilis elején kerül új céghez - mondta a szövetség elnöke a lapnak.
A közelmúltbban olyan hírek terjedtek el a városban, a helyi lapokban és a közösségi portálokon, hogy a Dunaferr, a város legnagyobb foglalkoztatója a korábbi ígéretek ellenére mégis újabb csoportos létszámleépítést tervez. Ezért a cég érdekvédelmi szervezetei összehívatták az vállalati érdekegyeztető tanácsot.
Az úgy előzménye, hogy 2013 augusztusában 1500 fős létszámleépítést jelentettek be, majd ezt úgy módosították, hogy csak 400 embert küldenek el. Ez utóbbi második hulláma március végén zárul le.
A Dunaferr menedzsmentje megígérte, hogy a 2013 elején leállított 1-es kohót idén szeptemberben beindítják - írta kedden a Portfolio.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve