Már több száz taggal rendelkező Facebook-csoportja is van az MSZP ügyvédjéhez, Czeglédy Csabához köthető diákszövetkezetek károsultjainak. A különböző neveken újra- és újraalakuló munkaközvetítő cégeket az I Love Diákmunka online felület fésüli össze, amely leírása szerint több tízezer regisztrált diákkal rendelkezik, ám most nagy bajban van: a jelek szerint rengeteg tag nem kapta meg májusi fizetését a szokásos határidőig, és nem tudni, meddig húzódhat az ügy. A cég nem igazán kommunikál a diákokkal, az erre a célra létrehozott Facebook-profil csupán egy szűkszavú bejegyzést tette közzé, amelyben a bérgarancia alap segítségéig kérik a diákok türelmét - idézi a portál
Az I Love Diákmunka szerződött partnerei közt több nagy üzletlánc is van, akiket kényelmetlenül érinthet a hirtelen kieső munkaerő. A McDonald's összeveszett a nagyrészt diákokat közvetítő céggel, 100 millió forintról nem tudnak megegyezni. A munkások ebből mit sem értenek, ők csak a decemberi fizetésüket szeretnék megkapni.
A Human Operator Zrt. (mely az I Love Diákmunka mögött álló egyik legjelentősebb szereplő, mintegy 6 ezer embert foglalkoztat) onnan lehet ismerős, hogy már tavaly is botrányba kveredett, amikor a McDonald's-ban dolgozó több száz diáknak nem tudott időben fizetni. Ekkor az igazgatóság elnöki posztját betöltő Czeglédy az Indexnek azt mondta, elszámolási vita alakult ki. Az érintett diákok tavaly még némi huzavona után hozzájutottak a bérükhöz, ami a mostani esetben koránt sem tűnik ilyen egyértelműnek.
Sokan gondban - az MSZP a kormányra mutat
A közlés szerint a cég számláit zárolták a munkaközvetítő hálózat elleni nyomozás miatt, így hiába lenne fedezet, nem tudnak fizetni, a bérgarancia alapon keresztüli utalás átfutási idejéről azonban nem írnak konkrétumot. Nyár elején ez különösen problémás az érintetteknek, ugyanis így nem csak az lakhatási és egyéb állandó költségek kifizetése került veszélybe, de nyaralási terveket is keresztbe húzhat a fizetés elmaradása.
Czeglédy Csabát és társait több mint 3 milliárd forintos adócsalással gyanúsítják, amelyet a többszintű iskolaszövetkezetes céghálón keresztül valósítottak meg a hatóságok szerint 2013 és 2016 között. Az MSZP ügyvédjeként is ismert Czeglédy előzetes letartóztatásának elrendelésekor a pártelnök Molnár Gyula azt sugallta nyilatkozatában, hogy koncepciós eljárásról van szó.
A diákmunkával kapcsolatos tudnivalókról itt írtunk.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve