Jelenleg 42,2 százalékon áll az OTP KKV Konjunktúra Indexe, amely adat pontosan megegyezik az egy évvel ezelőtt mért IV. negyedéves értékkel. A kutatás szerint a cégvezetők 60 százaléka fél a gazdasági helyzet romlásától, míg a cégének pozíciója a megkérdezettek 53 százaléka szerint lesz rosszabb.
Örömteli változás viszont, hogy az 32-ről 29 százalékra csökkent azok száma, akik úgy gondolják, hogy romlani fog cégük likviditási helyzete, azaz megfordítva ezt, 71 százalék érzi úgy, hogy a napi problémák megoldása mellett, a fejlesztésre is nyílik majd lehetőség. Mindezek ellenére a cégvezetőknek csak a 31 százaléka lát esélyt a cég tevékenységének bővítésére a következő fél évben, a beruházási, fejlesztési szándékot elsősorban a jövőt illető bizonytalanság fogja vissza. A bizonytalan jövő a vállalatvezetők 27 százaléka szerint szinte ellehetetleníti a beruházások tervezését, illetve megvalósítását, és további 32 százalék szerint is nagymértékben korlátozza azt. De közepes mértékben hátráltatják a beruházásokat a finanszírozási nehézségek, a magas hitelkamatok, valamint az elégtelennek ítélt belföldi kereslet is.
Amennyiben mégis beruházásra adják a fejüket, úgy a válaszadók 54 százaléka említett olyan konstrukciót a finanszírozásnál, amelyben a banki fejlesztési hitel is szerepet játszik. 29 százalék szerint saját, banki és EU-s pályázati forrás szolgáltatja a pénzügyi alapot az ágazatában megvalósuló beruházásokhoz, míg további 25 százalék a saját és banki forrás igénybevételét tartotta tipikusnak. Ennél valamivel kevesebben, (21 százalék) voltak azok, akik szerint elsősorban saját és EU-s pályázati forrásokon alapul egy új beruházás.
Az, hogy mely ágazatban dolgoznak, nem befolyásolja a válaszokat, az elhelyezkedés viszont igen, hiszen az átlagosnál is mélyebb pesszimizmus jellemzi az Észak-Magyarországon és a Közép-Dunántúlon működő vállalkozásokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve