A szakszervezet kedden azt közölte, hogy egyetértenek a forgalomlassítások szervezőinek céljával, azzal, hogy minden személyszállító hasonló feltételekkel végezhesse munkáját. Úgy vélik azonban, hogy az elmúlt hetekben sorra szervezett, és egyre kisebb részvétellel tartott forgalomlassítás, nem váltotta be a szervezők reményeit.
A problémák megoldására a Fónagy Jánossal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárával már megkezdett tárgyalássorozat lehet a megfelelő helyszín.
Az év eleje és május 10. között a taxisok öt demonstrációt szerveztek Budapesten az Uber, a közösségi személyszállítás betiltásáért.
A legutóbbi keddi forgalomlassítás során a résztvevők a Hősök tere-Dózsa György út-Kerepesi út-Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Üllői út-Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út-Vecsés, Fő út útvonalon vonulnak. A vonulás közben rendőrség irányítja a forgalmat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve