A Mediaworks Zrt. egy hete jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.
Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak. Tájékoztatása szerint a közelmúltban a lap működési vesztesége nagyságrendileg egymillió euró volt évente. A lapot kiadó Mediaworks összforgalmának tíz százaléka a Népszabadságból származik, azonban a laphoz köthető kiadások a cég teljes nyereségét negyven százalékkal csökkentik - áll az interjúban.
Egy szombaton publikált felmérés szerint a lakosság legnagyobb része úgy véli, hogy azért nem jelenik meg a lap, mert kritizálta a kormányt és a kormánypárti politikusokat, illetve mert a Fidesz korlátozza a sajtószabadságot.
A cikk szerint Pecina 2015-ben a lapot a szocialista pártnak akarta eladni. Mint fogalmazott, mindent elmond, hogy az MSZP-nek nem volt "bátorsága", hogy átvegye az újságot. "A most hangoskodók közül senki sem akarja a lapot" - mondta.
Az üzletember a Profilnak arról is beszélt, hogy kölcsönösen tisztelik egymást Orbán Viktor miniszterelnökkel, függőségi viszony azonban nincsen közöttük.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve