Megváltoztak Magyarországon a kávéfogyasztási szokások, nő azoknak a köre, akik otthonaikban is szeretnének a kávéházakban kaphatóhoz hasonló kávét fogyasztani - mondta Alberto Vercelli, a Nespresso Magyarország vezetője egy online rendezvényen. Ezért döntött úgy a cégük, hogy a magyar piacon is bevezetik a 25 országban már évek óta forgalmazott kapszulás kávéfőző gépüket, és a hozzátartozó 27 fajta kapszulát.
A Nespresso újrahasznosítási programjában egyebek közt azt vállalta, hogy 2021 végére az összes Original kávéját 80 százalékban, illetve az összes Vertuo kávéját 85 százalékban újrahasznosított alumínium felhasználásával készült kapszulákba csomagolja, 2022-ben pedig már minden csésze kávéja karbonsemleges lesz.
A lausanne-i székhelyű Nespresso 82 országban van jelen, több mint 13 900 munkavállalót foglalkoztat, akiknek mintegy 60 százaléka vevőkiszolgálással foglalkozik. Magyarországon 8 Nespresso Boutique, illetve Mini Boutique egységgel működik, emellett online, mobilalkalmazásban és telefonos ügyfélszolgálaton keresztül is értékesít.
A Nespresso a svájci központú Nestlé márkája. Globális kiskereskedelmi hálózata 2020-ban több mint 816 boutique egységből állt, 2018-ban mintegy 13,3 milliárd svájci frank nyereséget könyvelhetett el. Az elmúlt hat évben mintegy 500 millió svájci frankot költött arra, hogy a fenntarthatósági céljait teljesítse. Fontosnak tartják a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését. Ennek érdekében többmillió fát is ültetnek a kávétermő területeken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve