A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a kiskereskedők és a fogyasztók lapos pénztárcája miatt az akciós kínálat kisebb lehet, de még így is sokan követik figyelemmel a leárazást. A nyári vásárok főszereplői a ruházati és a cipőüzletek. A meleg kifejezetten kedvez a boltoknak, mert ilyenkor sokkal könnyebb kipörgetni a nyári árukészletet (akció nélkül is), ám a nemzetközi láncok diktálnak, az akciós időszakot pedig jellemzően reklám-marketing értéke miatt használják, a kisebbeknek pedig szinte kötelező utánuk menni.
Ami az árleszállítások súlyának csökkenését jelzi, az elsősorban az üzletekben elköltött pénz mennyisége. A pénzügyi válság előtt a háztartások ruházati cikkekre 400 milliárd forint körül költöttek (2007-ben már nem ment olyan jól a piac, mint korábban). Tavaly már csak 386 milliárd forint volt a ruházati piac forgalma s ez jelentős boltszámcsökkenéssel is társult. Öt évvel ezelőtt csaknem 26 ezer üzlet kínált lábbelit és ruházati terméket, a múlt év végén már kevesebb mint 23,5 ezer.
A piacot erősen befolyásolják a közösségi médiában és az internetes kereskedelemben megjelenő kedvezmények és a csomagküldő szolgálatok is, amelyek kategóriagyilkosként jelennek meg egy-egy kisebb szegmensben. Vagyis aki akciósan akar vásárolni, annak már nem kell megvárnia a nyári vagy év végi árleszállítást, az év minden hónapjában talál kedvezményes termékeket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve