Egyelőre inkább a kérdések megfogalmazása, semmint a válaszok vannak napirenden − mondták lapunknak a tárgyalópartnerek képviselői. A nyitott kérdések közé tartozik, hogy milyen maximális futamidejű hitelek kihelyezésére kerülhetne sor az I. pillérben meghatározott gazdaságfejlesztési kölcsönök esetében. A merítés túl széles, hiszen a befogadható körbe az MNB szerint ugyanúgy beletartozhatnak (akár az) éven belüli forgóeszközhitelek, az uniós támogatások előfinanszírozását célzó 12−24 havi kölcsönök, mint a beruházási hitelek. Nagy kérdés, hogy a jegybank a 0 százalékon nyújtott refinanszírozási forrást tudná-e 10 évre vagy akár hosszabb időre is kölcsönözni a hitelintézeteknek. Ugyanígy komoly kérdés, hogy milyen szinten maximálják a kölcsön összegét. Ha elfogadjuk, hogy a 2 százalék körüli marzson a kereskedelmi bankok csak a nagyon jó bonitású ügyfeleket tudják befogadni a programba, jól érezhető, hogy a kör a nagyvállalatokra, multinacionális cégek beszállítóira vonatkozik. Az ő beruházásaik viszont nem "kicsik".
Ezzel kapcsolatban megfigyelők arra emlékeztetnek, hogy ezen ügyfélkör érdekérvényesítési képessége nagy, ők tehát viszonylag könnyen rá tudják bírni hitelező pénzintézetüket, hogy az olcsóbb, jegybanki kölcsönre konvertálják hitelüket − vagy ha nem megy, hát lesz konkurens, aki "kap" majd utánuk. Ez viszont ahhoz vezet, hogy az átlagos üzletági kamatmarzs csökken, s megerősödik a portfólióromlás, hiszen a rosszabb minősítésű ügyfelek magasabb kockázatát kevésbé tompítják a banki könyvekben a jobb cégeken beszedett marzsok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve