A KEHI a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásával kapcsolatos ellenőrzésének megállapításai alapján az öt részletesen ellenőrzött magánnyugdíjpénztár - Aegon, Allianz, AXA, Erste, ING - közül hármat, az Aegont, az AXA-t és az Erstét érintően összesen kilenc tényállás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, ebből nyolc hűtlen kezelés, egy pedig sikkasztás alapos gyanúja miatt történt. Az utóbbival kapcsolatban a feljelentést a nyomozóhatóság elutasította, a többi alapján folyik a nyomozás - közölte a tárcavezető.
A parlamenti honlapon közzétett válaszában Navracsics Tibor kitért arra is, hogy a KEHI jelenleg is vizsgálatot folytat az említett magánnyugdíjpénztárak egyes befektetéseivel kapcsolatban, amelynek alapján további büntetőeljárások kezdeményezése várható. A vélelmezett kárösszeg együttesen meghaladja az ötmilliárd forintot - tudatta.
A miniszterhez a jobbikos Volner János fordult írásbeli kérdéssel Mikorra történik meg a magánnyugdíjpénztárak elszámoltatása? címmel. Utalt arra, hogy a Magyar Nemzet 2013. január 30-án publikált értesülése szerint a készenléti rendőrség gazdasági nyomozói vizsgálódnak három magánnyugdíjpénztár gazdálkodása miatt. Az AXA-val kapcsolatos 2012-es feljelentés szerint a nyugdíjpénztár úgy fizetett ki saját munkatársainak 55 millió forintnyi jutalmat, hogy közben a tagjai számára folyamatosan negatív hozamokat produkált, veszteségesen gazdálkodott az ügyfelek megtakarításaival. Az Erste nyugdíjpénztár pedig - a hírek alapján - tagszervezési díj címén fizetett ki ügynökeinek 23,4 millió forintot a gyanú szerint jogtalanul - írta Volner János.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve