Hitelfelvevők tömegét szedhették rá - írta a Magyar Nemzet. A pórul járt magánszemélyek számos panaszt tettek a nyomozó hatóságnál és a pénzügyi felügyeletnél. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint jelenleg hét olyan ügyet vizsgálnak, amelyben felmerült, valamely cég vagy magánszemély alaptalan ígérettel szerezhetett meg kisebb-nagyobb összeget az anyagi szorításból menekülni igyekvő banki ügyfelektől.
A gyanúba keveredett hat cég és egy magánszemély hasonló módszert alkalmazott: vállalták, hogy hitelügyekben vagy adósságrendezés kérdésében közvetítenek az adós és a pénzügyi szolgáltató között, s ezért esettől függően 35 és 164 ezer forint közötti summát kértek el a segítségben reménykedő hitelfelvevőktől. A pénz kifizetése után azonban - a rendőrség megállapításai szerint - a szóban forgó közvetítők nem teljesítették ígéretüket.
A hét ügy sértettjeinek száma meghaladja a 2600-at, a hatóság hat esetben csalás, egyben jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt nyomoz - írta a lap. A közvetítők tevékenységével kapcsolatban meglehetősen sok jelzés érkezhetett a rendőrséghez, a folyamatban lévő ügyek mellett korábban további kilenc büntetőeljárás is indult, ám azokban a nyomozók nem találtak bűntettre utaló körülményeket.
A visszásságok miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) is számos panasz érkezett, a hatóság elsőként - az elmúlt év közepén - a Vár Holding Kft. tevékenységét vizsgálta meg. A cég a PSZÁF megállapítása szerint üzleti és jogi segítséget ígért azoknak a személyeknek, akik nem tudták kifizetni törlesztőjüket. A felügyelet ötmillió forint bírságot szabott ki a cégre, és megtiltotta a tevékenységének folytatását, mivel a vállalkozás nem szerezte meg a szükséges engedélyt. Az eset hatósági megítélését befolyásolta, hogy a cég rendkívül sok, kiszolgáltatott helyzetben lévő adóssal lépett kapcsolatba, s előre elkérte tőlük a közvetítésért felszámított összeget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve