A kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a bizonyítási eljárás megnehezítése miatt indítványozták. Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát és a brókercég két vezető tisztségviselőjét a jogosulatlan betétgyűjtés miatt különösen nagy kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel is gyanúsítják.
Tarsoly előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról július végén már lehetett hallani, akkor az mno.hu értesült erről, melyet később a Fővárosi Főügyészség is megerősített - írta a Portfolio.hu.
A Budai Központi Kerületi Bíróság március 29-én helyezte előzetes letartóztatásba Tarsoly Csabát és két társát. Akkor a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője, Bagoly Bettina elmondta: a bíróság az ügyészségi indítványnak megfelelően rendelte el az előzetes letartóztatást, miután reggel óta tartott a bíróság ülése. A Fővárosi Törvényszék a honlapján vasárnap este közleményt tett közzé, amelyben az szerepel: a bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba T. Csaba István I. rendű, T-né R. Erika másodrendű és M. Zsolt harmadrendű gyanúsítottakat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve