A miniszterelnök úgy fogalmazott, a magyar-német kapcsolatok jövőbeli összetartó ereje, "cementje" a modern német gyáripar megjelenése, tartós jelenléte Magyarországon, valamint a magyar gazdaság modernizálásában játszott német szerep.
Rámutatott egyúttal, hogy a Daimler - amely a kecskeméti Mercedes-gyár tulajdonosa - több mint a Mercedes, amely a cég legismertebb terméke: a Daimler nemcsak személyautókat gyárt, hanem "egy sokkal szélesebb ipari spektruma" van, a magyar kormány pedig a vállalat többi ágazatában is szeretne együttműködést kialakítani.
Orbán Viktor közölte, egyfajta együttműködési verseny kialakulására számít a világban, mégpedig azért, mert az országok - mint mondta - versengeni fognak, hogy a globális cégekkel melyikük tud jó kapcsolatot kialakítani. "Azzal, hogy Magyarország ezt a folyamatot elindította, versenyelőnyre tett szert" - utalt a stratégiai megállapodások sorozatára.
Magyarország munkaalapú gazdaságot épít, az ipari termelést pedig hosszabb távon is a magyar nemzetgazdaság gerinceként képzeli el - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy ha Európa versenyképes akar lenni, ipari termelési központokra van szüksége, Magyarország pedig a német-magyar együttműködéssel egy ilyen modern, hosszú távon megbízható jövedelmet termelni tudó központ lehet.
Orbán Viktor beszédében külön kiemelte a szakképzés fontosságát, jelezve, céljuk, hogy a jövőben minél több gyakorló, szakképzést oktató német tanár érkezzen hosszabb-rövidebb időre Magyarországra, hogy elmondják véleményüket az új magyar szakképzési rendszerről.
Martin Jäger, a Daimler kül- és közpolitikai kapcsolatokért felelős alelnöke arról beszélt, hogy a cég mindig hathatós támogatást kapott a kormánytól és Kecskemét városától, a mostani megállapodás pedig a továbbra is kölcsönös bizalomról szól. Beszédében nagy sikernek nevezte a vállalat kecskeméti beruházását, hangsúlyozva, hogy a kecskeméti gyár fontos pillére a Mercedes-Benz világméretű gyárhálózatának. Kecskeméten március óta gyártják a Mercedes-Benz B-osztályt, és már tesztelik egy új kompakt kupé gyártásának előkészítését.
A szakképzést Martin Jäger is érintette, közölve, hogy szeretnének benne nagyobb szerepet vállalni.
A mostani a negyedik stratégiai egyezmény a kabinet és nagyvállalatok között. Az elsőt a Coca-Colával kötötte a kormány, a másodikat a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.-vel, a harmadikat pedig szerdán a székesfehérvári Alcoa-Köfém Kft.-vel.
Orbán Viktor a Richter Gedeon gyógyszergyárral kötött megállapodás aláírási ünnepségén azt mondta, hogy a jövőben több nagy, a magyar gazdaságban speciális szerepet betöltő céggel kötnek hasonló, hosszú távú, stratégiai partnerségi megállapodást, amely egy újszerű gazdasági eszköz Magyarországon, innováció, "unortodoxia".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve