Czechmesiter Mónika elmondta: a mélyalapozási munkák folynak, augusztusban kezdődik az acélszerkezet építése. Az év végén kerül tető a csarnokra, a belső munkálatokat pedig jövőre kezdik.
A győri Audinak egy 75 ezer négyzetméteres karosszériagyára van, ahol több modell karosszériaelemei készülnek. A teljes gyártási folyamatot végző járműgyár éves kapacitása 160 ezer autó.
A 32 milliárd forintos új karosszéria gyár építését tavaly október 19-én jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Peter Kössler, a vállalat ügyvezető elnöke. A fejlesztést a kormány 6 milliárd forinttal támogatja.
Az új modell győri sorozatgyártását idén januárban jelentette be a vállalat, miután a német Audi AG változtatott globális termelési hálózatán. Az akkori tájékoztatás szerint a cég legkisebb szabadidő-autójának készítése a spanyolországi Martorellből kerül át a Győrbe.
Az A1 modell gyártása Brüsszelből Martorellbe kerül, a belga fővárosban pedig tisztán elektromos meghajtású modelleket gyártanak 2018-tól.
Az Audi Hungaria Motor Kft. árbevétele 2015-ben 7,906 milliárd euró volt. Tavaly a vállalatnál 2 millió 22 ezer 520 motor és 160 206 jármű készült. A vállalat Győrben mintegy 11 ezer embert foglalkoztat közvetlenül, a beszállítókkal együtt pedig mintegy 30 ezret.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve