A feladat több részből áll, így
- létre kell hozni az elektronikus jogszabály előkészítő rendszert,
- három jogalkotási folyamatot támogató rendszert,
- integrálni és fejleszteni kell a nemzeti jogszabálytárat,
- ki kell fejleszteni az intelligens kereséseket végrehajtó alrendszert,
- a vállalkozások és lakosság számára szóló jogi tájékoztatót, a társadalmi egyeztetési rendszert
- és végül legalább 3000 felhasználó kiszolgálására képes webes rendszert kell kifejleszteni.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény kitér arra is, hogy a becsült ár a nyertesnél kisebb, 1 milliárd 945 millió forint volt. A megvalósítandó rendszer az Országgyűlés Hivatala, az Igazságügyi Minisztérium valamint a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó által működtetett jogszabály nyilvántartó rendszerek összekapcsolását jelenti.
A projektet az uniós Közigazgatás- és Közszolgáltatás fejlesztés Operatív Program (Köfop) finanszírozza. A szerződést a két nyertessel az ajánlatkérő január 25-én megkötötte.
Indult még a tenderen - közös ajánlattevőként - a Humansoft Kft. valamint a Sonrisa Kft. is.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve