Az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) legfrissebb jelentésére hivatkozva a HENT azt írta, hogy uniós szinten mintegy 10,2 milliárd eurós kárt okoz évente a hamis gyógyszerek online forgalmazásából származó közvetlen bevételkiesés. A közvetett károkat is figyelembe véve ugyanakkor már 17,3 milliárd euróra tehetők a 2008-tól 2013-ig tartó időszakban évente.
Az illegális online kereskedelemből származó közvetlen károkat vizsgálva a térség legfertőzöttebb országa Bulgária 18 százalékkal, ezt követi Románia és Magyarország 17, 13 százalékkal. A legtisztább ország Finnország és Svédország, ahol statisztikailag nem igazolható, hogy a hamisítás hatással lenne az értékesítésre.
Az anyagi károk mellett a gyógyszerhamisítás közvetlenül átlagosan évi 38 ezer ember munkahelyének elvesztéséhez is vezetett az EU-ban, az egyéb kapcsolódó szektorokra gyakorolt hatásokat is figyelembe véve viszont már csaknem háromszor annyian, évente 90 ezren lettek munkanélküliek.
A munkanélküliség miatt jelentős állami bevételkiesést is regisztráltak a felmérésben: a legsúlyosabb következményt a társadalombiztosítási járulékösszegből kieső csaknem 800, valamint a személyi jövedelemadó-bevallásból kieső csaknem 700 millió euró éves összeg jelenti. Emellett további 200 millió eurós kieséssel lehet számolni a társasági és osztalékadó esetében is, mivel a cégek a kisebb nyereségük után kevesebbet fizetnek az államkasszába - írta a HENT.
(Képünk illusztráció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve