Óvatosan becsülnek a szakszervezetek a szombatra meghirdetett tescós demonstráció résztvevőinek számát illetően, a visszajelzések alapján mindenesetre már látni: komoly megmozdulás készülődik. Az áruházlánc képviselői együttműködőnek bizonyulnak a parkolóba tervezett békés tiltakozás kapcsán, a Fogarasi úti üzleten belül azonban okozhat zavarokat a tüntetők megjelenése - írja az Inforadio.hu.
Nagyszabású demonstrációra készülünk, amelynek az a szándéka, hogy egészen Prágáig eljusson a hangunk, a Tesco régiós központjába, ahol a magyar bérekkel kapcsolatos döntések születnek. A magyarországi áruházlánc jelenlegi vezetése nincs felhatalmazva arra, hogy több pénzt csoportosítson át a béremelésekre, mivel arról az anyavállalatnál döntenek az egyes országokban teljesített forgalom és nyereség alapján - írta a Magyar Idők.
Kapcsolódó
A szakszervezetek pénteken találkoznak a Tesco áruházlánc képviselőivel a helyszínen, hogy egyeztessék az esemény részleteit - tette hozzá Sáling József, aki szerint még képlékeny a résztvevők száma, más szakmák képviselőit és civileket is várnak.
A statisztikai mérés szerint eddig mintegy 750 ezer emberhez jutott el közvetlenül a szombati program híre a közösségi médián keresztül - mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke a lapnak, megjegyezve: még nem tudni, a magyarországi Tesco új operatív igazgatója elfogadja-e meghívásukat. A demonstráció végén felszólítják majd a megjelenteket, hogy békés módon közös vásárlásra induljanak a Fogarasi úti áruházba. A cég képviselői ugyan együttműködőnek tűnnek a parkoló biztosításában, de az üzletben várhatóan nem szívesen látják majd a tiltakozókat - vélte a KDFSZ elnöke.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve