Idén május 20-án új kormányrendelet lépett hatályba a Szép-kártya kibocsátásáról és felhasználásáról. A legfontosabb változás, hogy a kártyakibocsátóknak közvetlenül a kártyabirtokosokkal kell szerződniük.
Ennek érdekében az OTP Pénztárszolgáltató Kft. november végéig minden érintetnek elküldte a szerződését postán, illetve akik korábban regisztrálták e-mail címüket elektronikus levélben érkezett a tájékoztatás - ez csaknem 1,2 millió szerződést jelent.
Mi a teendő?
- Akik postán megkapták és átvették a szerződést, további teendőjük nincs.
- Az e-mailben kapott linkre azonban rá kell kattintani, és csak az adóazonosító jel négy karakterének megadását követően válik elérhetővé az egyedi szerződés. A leveleket nem kell aláírva visszaküldeni, a szerződést ugyanis a cég 15 napon belül automatikusan elfogadottnak tekinti.
- Ha valaki még nem vette át a postán küldött szerződést, vagy nem nyitotta meg az elektronikus úton érkezett dokumentumot, annak 2019. január 5-e után a munkáltatója nem tudja a juttatásokat a kártyára tölteni.
Az első Szép-kártya kibocsátásától eltelt hét évben csaknem 430 milliárd forintnyi juttatást használtak fel a kártyabirtokosok. Ahhoz azonban, hogy 2019. január 5-e után is utalni tudják a munkáltatók a juttatások összegét a dolgozóik Szép-kártyáira, a kártyabirtokosok együttműködésére is szükség van. A célunk, hogy minél jobban megkönnyítsük az átszerződést - mondta Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletág vezetője.
Az OTP Pénztárszolgáltató megkönnyíti azok dolgát, akik valamilyen okból eddig még nem tudták átvenni a szerződésüket. A kártyabirtokosoknak nem kell mást tenniük, mint ellátogatni az alábbi oldalra, majd a regisztrációt, vagy a belépést követően az OTP Portálok Szép-kártya felületén azonnal letölthető a szerződés. A cég ebben az esetben is 15 napon belül elfogadja a szerződéskötést.
Az a kártyabirtokos pedig, aki nem szeretne online regisztrálni, az OTP Bank közel 400 fiókjában is átveheti a szerződését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve