Az atomerőmű építésének egyik előfeltétele a környezetvédelmi engedély megszerzése, aminek keretében az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. még 2012-ben lefolytatott egy előzetes konzultációt hazai és külföldi partnerek bevonásával. Ennek a visszajelzéseit, tapasztalatait is felhasználva készítették el a környezeti hatástanulmányt. A több mint 2200 oldalas dokumentum teljes terjedelmében nyilvános - mondta el Aszódi Attila.
Rámutatott: ez a dokumentum képezi a környezetvédelmi engedélyezési eljárás alapját. A projekttársaság és a kormányzat úgy döntött, hogy felkeresi az atomerőművet körülvevő negyven települést és első kézből informálja a lakosságot - emlékeztetett. Elmondása szerint a fórumokon közel háromezren vettek részt, ők átfogó képet kaptak a környezeti hatástanulmányról, a projekttársaság és kormányzat képviselői megválaszolták a felmerülő kérdéséket.
A kormánybiztos jelezte: az eljárás keretében május 7-én, Pakson közmeghallgatást tartanak, ahol a környezetvédelmi hatóság szervezésében adnak tájékoztatást a projektről, annak hatásairól, majd a feltett kérdésekre válaszolnak. Ezt követően a környezetvédelmi hatósági eljárásba bejelentkezett tíz európai országban szerveznek szakértői konzultációkat és ahol igénylik, közmeghallgatást.
Aszódi Attila ismertette: a környezeti hatástanulmány részletesen bemutatja a megépítendő létesítményt mint műszaki művet, részletezi, hogy az építés és a majdani üzemeltetés milyen hatást fog gyakorolni a talajra, vízre, levegőre, élővilágra, az erőmű körüli településekre, társadalomra.
Tájékoztatása szerint a környezeti hatások nagyon korlátozottak. A működés során egyedül a Dunába kibocsátott meleg víznek lesz érdemi hatása, de ahogy ezt a hatástanulmány is alátámasztja, "az erőmű üzemeltethető úgy, hogy ezek a hatások korlátozottak és kontrollálhatóak maradjanak", a folyó élővilága nem változik meg. A kibocsátott melegebb víz a mostani erőműhöz hasonlóan, csak valamennyivel hosszabb területen, körülbelül 11 kilométeren keresztül lesz 2,5 fokot meghaladóan érzékelhető, utána az annyira visszahűl, hogy a különbség már nem számottevő - vázolta a kormánybiztos.
Hozzátette, hogy az építés során számolni kell némi zaj- és porhatással, valamint a telephelyen körülbelül három méterrel csökkenni fog a talajvízszint, mert a munkagödrökbe beszivárgó talajvizet ki kell szivattyúzni. Az átmeneti talajvízszint-csökkenés azonban nem haladja meg a természetes okokra visszavezethető szintingadozás mértékét. - Ezt leszámítva érdemi környezeti hatása az építkezésnek nem lesz.
A blokkok elkészülte, azaz a 2026 utáni időszakról Aszódi Attila azt mondta, hogy az atomerőművi blokkok a normál működésük során nem fognak érdemben kibocsátani légszennyező anyagokat. A levegőt a dízelgenerátorok időnként szükségessé váló, rövid idejű tesztelése nyomán éri kisebb terhelés, de ennek hatásai a hatástanulmányban bemutatott eredmények szerint a telephelyre korlátozódnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve