A környezetvédelmi engedély hamarosan jogerőssé válhat - jelenleg a másodfokú eljárás befejezésére várnak -, a telephely-engedélyezés viszont a múlt héten lezárult, és a vizsgálatok szerint a kijelölt terület alkalmas erőműblokkok építésére. A műszaki tervek mellett el kell készíteni az előzetes biztonsági jelentést is: ezután lehet kérelmezni a létesítési engedélyt, amely - más szakhatóságok közreműködése mellett - az Országos Atomenergia Hivatal hatáskörébe tartozik.
Az építkezéshez szükséges infrastruktúra kialakításához (utak, raktárak, kiszolgáló műhelyek és üzemek stb.) további engedélyekre van szükség, ezeket azonban már hamarabb, legkésőbb a jövő év elején el lehet kezdeni - mondta Aszódi Attila.
A kivitelezési munkák az alapozással kezdődnek, a munkagödör és a talaj-előkészítés után a vasbeton alaplemez, majd a nukleáris sziget épülhet meg, a következő szakaszban a gépészeti berendezéseket helyezik el, szerelik be, végül elkezdődhet az üzembe helyezési program.
Az uniós vizsgálatok lezárultak, az Európai Bizottsággal március elején az állami támogatás kérdését is sikerült rendezni: a testület szerint a kormány intézkedései a piacot nem torzítják indokolatlanul. A Pakson megtermelt áramhoz bármely piaci szereplő hozzáférhet majd, annak 30 százalékát áramtőzsdén, a többit aukciókon értékesítik - tette hozzá.
Az Európai Bizottság szerint a következő évtizedekben legalább 600-700 milliárd eurót kell új blokkok építésére fordítani az európai szintű nukleáris kapacitás fenntartása érdekében. A mai technológiákkal nem lehet kizárólag a megújuló energiaforrásokra alapozni: Németország is fosszilis energiahordozókból és atomenergiából fedezi áramfogyasztásának túlnyomó részét, miközben a 30 százaléknyi megújuló energia jelentős részét nem tudja felhasználni, így azt az európai hálózatra terheli, ráadásul a többletköltségek miatt a németek a magyarországi ár dupláját fizetik az áramért.
A kormánybiztos figyelmeztetett arra is, hogy az áram tárolására továbbra sincs kielégítő műszaki megoldás, és a háztartási áramtermelő berendezésektől sem várható áttörés. Azt is mondta, hogy a villamos energia fogyasztása évtizedek óta folyamatosan emelkedik, az elöregedő európai erőművek leállásával pedig várhatóan egyre drágább lesz. Magyarországnak ezért szüksége van a megbízhatóan működő, klímabarát, az alapterhelés kielégítésére folyamatosan alkalmas nukleáris energiaforrásra - írja az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve