A főváros mai közgyűlése - 20 igen, 1 nem és 11 tartózkodással - elfogadta a BKV ideiglenes finanszírozására vonatkozó rendeletet. Eszerint a fővárosi önkormányzat 9 milliárdos tulajdonosi kölcsönt biztosít a cégnek április 30-i visszafizetési határidővel. Az viszont kérdés, hogy a közlekedési társaság ezt vissza tudja-e fizetni, egyes ellenzéki képviselők ennek hangot is adtak.
A döntés viszont azért volt fontos, mert január 27 lejár a BKV 9 milliárd forintos MKB-hitele. Ezen felül 6 milliárd forint további támogatást nyújt a közlekedési cégnek. Ennek biztosítására zárolják a fővárosi intézményi működési kiadásainak tíz százalékát, mindaddig, amíg a fővárosnak nem sikerül megállapodni a kormánnyal a BKV finanszírozásáról. A közgyűlés mindezek mellett megbízta a főpolgármestert: próbáljon a BKV 2012-ben lejáró hiteleinek megújítása érdekében állami garanciát szerezni.
A főváros a kormánnyal folytatandó tárgyalásokon egyebek között azt szeretné elérni, hogy a kormány, illetve a parlament oldja fel a 32 milliárd forintos normatív támogatás zárolását, és a kabinet fontolja meg a közlekedési adó bevezetésének tervét is, jól lehet, ezt korábban már elvetette a kormány. Mindezeken túl az önkormányzat 20 milliárd forint állami támogatást kér, aminek "fejében" a főváros is hozzátenne ekkora összeget.
Tarlós István főpolgármester a mai közgyűlésen elmondta, hogy április 30-ig meg kell állapodni a kormánnyal, s ha ez nem sikerül, akkor május 1-től nem lesz megfelelő forrás, ami miatt pedig leállnak a buszok, villamosok Budapesten.
Azért kellene mielőbb megoldást találni a BKV finanszírozásra, mert a közlekedési társaság működése 2012-ben 139 milliárd forintba kerül, jelenleg ebből 50 milliárd forint jegyárbevételre és 16 milliárd forint árkiegészítésre van fedezet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve