A K&H bankcsoport nettó eredménye az idei első félévben egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt - jelentette be Hendrik Scheerlinck vezérigazgató. Ez több mint kétszerese az egy évvel korábbi 7,1 milliárdnak.
A bank aggregált hitelpiaci részedesedése 8,9 százalékra nőtt az idei első félévben, a múlt évi 8,3 százalékról.
Az idei második negyedében a bank 70,9 milliárd forint - konzervatív módon számolva - egyszeri céltartalékot állított be, az árfolyamrés és egyoldalú kamatemelés miatti kifizetésekre felkészülve. Így a tényleges féléves veszteség 40,5 milliárd forint lett.
Újabb pereket indít a K&H
A K&H álláspontja szerint egyrészt az árfolyamrés alkalmazása nem volt tisztességtelen, ezt a véleményét a bíróság előtt is meg akarja védeni - itt valószínűleg az Alkotmánybírósághoz fordulunk - mondta a vezérigazgató. A másik téma, az egyoldalú szerződésmódosítás ügyében kedden hirdet ítéletet a bíróság. Mindenkor a hatályos törvényekkel összhangban cselekedtünk - hangsúlyozta a bankvezér, hozzátéve: ezen felül tisztességesen és átláthatóan léptünk fel az ügyfelek felé. Az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás összesen mintegy 100 ezer ügyfelet érint. A harmadik terület pedig az MNB által számolt visszafizetési képlet, amely a bank jogászai szerint a Ptk. szabályaiba ütközik,A K&H a múltban is minden jogszabályt betartva, tisztességesen hitelezett, és ezt az álláspontunkat bíróságon is készen vagyunk megvédeni - hangsúlyozta a bank vezetője.
A lakossági jelzáloghitelek állománya 14 miliárd forinttal nőtt, bőven meghaladva a tavalyi 4 milliárd forintot. Ennek eredményeként ma már 14 százalékot közelíti a bank piaci súlya ebben a szegmensben. (Scheerlinck szerint az új MNB lakossági hitelezési szabályai legfeljebb 1 százalékban érintik a bank hitelezését.)
A kkv-és nagyvállalati hiteleknél az új állomány 103 miliárd forint, a múlt évi 108 milliárd forint után.
A bank igencsak aktív az MNB növekedési hitelprogramjában (nhp) is: az nhp2-ben augusztus végére a leszerződött állomány elérte a 69 milliárd forintot, további 60 milliárd forint értékű szerződés folyamatban van.
Az idei első félév erős lett, a tavalyihoz hasonlóan 1,3 milliárd forint lett az eredmény - mondta Wim Guilliams, a K&H Biztosító Zrt. vezérigazgatója. A nemélet szegmens díjbevétele 10,2 milliárd forint volt, míg az élet ágnál az életbiztosítási tartalék 6 százalékkal, 79,6 milliárd forintra nőtt.
A bank tisztított tőkeraányos megtérülése 15,2 százalék, ami jónak számít az ágazat egészéhez viszonyítva - fogalmazott Gombás Attila, a K&H-csoport pénzügyi divízió vezetője. A K&H nettó kamatbevétele mindent összevetve és a swap-hatástól eltekintve 2 százalékkal nőtt az idei első félévben, míg a nettó díjbevétel 5 százalékkal lett magasabb. A bank működési költségei 11 százalékkal csökkentek egy év alatt, míg a tranzakciós illetéktől eltekintve a kiadáscsökkenés 2 százalék volt.
A negyedévben 12,2 százalékra csökkent a nem-teljesítő hitelek aránya, elsősorban a vállalati szegmensnek köszönhetően.
A K&H alapjai betéteiket a bank helyett az MNB-nél helyezik el, ez az érintett, eddig a banknál parkoltatott állomány egy év alatt 533 milliárdól 290 milliárd forintra csökkent. Ezzel együtt az alapok összes vagyona 962 milliárd foriintra nőtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve