Aikkasztás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a három fiatallal szemben a Nagykanizsai Rendőrkapitányság - írja az MTI.
A Zalai Hírlap online kiadása arról írt: egy olvasói levél alapján derült ki, hogy heteken át nem kézbesített leveleket a helyettesítő postásként dolgozó diák. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán a lappal azt közölte, július 6-án érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy Nagykanizsán, a Péterfai utcában, egy erdős területen három fiatalember postai leveleket éget el.
Kapcsolódó
A nyomozók megállapították, hogy a postán diákmunkásként dolgozó 16 éves fiú a rábízott csomagokat és leveleket két fiatalkorú társával felbontotta. A küldeményekből mobiltelefonokat, valamint más árukat tulajdonítottak el, illetve több kézbesítendő küldeményt elégettek, megsemmisítettek, több száz darabot pedig elszórtak az égetés helyszínén. (Korábban egy postás sorsjegyeket lopott.)
A lap megkeresésére a Magyar Posta kommunikációs osztálya a folyamatban lévő rendőrségi eljárás miatt adott tájékoztatást az esetről.
A diákmunkások foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekre azt válaszolták, hogy a posta által a nyári időszakban alkalmazott diákok közönséges levélküldeményeket kézbesíthetnek, hivatalos iratokat nem. A munkaerő felvételénél személyes beszélgetés során ismertetik az adott munkakörrel járó kötelezettségeket, a munkavállalókat elméleti oktatásban részesítik, illetve tapasztalt postásoktól szakmai gyakorlati képzést is kapnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve