A kormány jelenleg dolgozik a törvény átszabásán, de egyelőre nem tudni, pontosan miként kezeli majd az alkotmányellenesnek tartott Beva-befizetéseket. Annyi azonban már kiderült egy szűk körű háttérbeszélgetésen, hogy ma kerülhet a kormány elé az új tervezet, s Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára arról is beszélt, hogy a pluszterheket a pénzintézetek levonhatják bankadójuk vagy társasági adójuk alapjából - írja a Magyar Nemzet.
A lap banki körökben jártas informátora szerint minden bizonnyal olyan megoldást terjesztenek a kormány elé, amely jórészt vagy akár teljesen eltüntetheti a bankok terheit. Ebből az is következik, hogy a kártalanítás költségének nagy részét nem a bankok viselik majd. A pénzintézetek adóalapjainak csökkentésével ugyanis kisebbek lesznek a költségvetés bevételei, vagyis a bebukott brókercég miatti kártalanítást - legalábbis részben - az adófizetők állják.
A bankadóról szóló törvényjavaslat egyébként még az EBRD-nek és az Erstének tett ígéretéhez képest is nagyobb bankadócsökkentést tartalmaz. A Portfolio.hu arra hívta fel a figyelmet, hogy nem egyszerű adókulcscsökkentésről lesz szó jövőre, hanem azt is tervezetbe foglalták, hogy az idei bankadó 45 százalékánál nem lehet nagyobb egyik bank különadója sem. A felső kulcs egyébként az eddigi 0,53 százalékról 0,31 százalékra csökken a korrigált mérlegfőösszeg arányában. A lap gyűjtése szerint idén a legtöbb adót, 34,9 milliárd forintot az OTP fizeti, ezt a pénzintézetet követi a K&H a maga 15,7 milliárdjával. A harmadik helyen pedig az Erste áll 14 milliárddal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve