A portál értesülése szerint nem az MNB hozzáállásán, hanem a nem megfelelő törvény előkészítésen múlik az, hogy a Questor károsultak egyelőre csak a "sima" Beva-kártalanítást kaphatják meg, azaz, hogy most csak maximum 6 millió forintig fizetik vissza nekik a Quaestor kötvényekbe fektetett pénzüket.
A Questor alap létrehozásáról szóló törvényből ugyanis hiányzik az a pont, amely az alappal szembeni követelésekre az állam részéről készfizető kezességet vállalna. Enélkül viszont a jegybank nem léphet, hiszen ha az Alkotmánybíróságon mégis megbukna a törvény, amely az alap feltöltését a bankokra és a brókercégekre terheli, nem lenne egyetlen szerv sem, amelytől a jegybank visszakövetelhetné az alap számára folyósított összeget.
Ez az üzleti veszteségen felül ráadásul abból a szempontból is gondot okozhat, hogy az így bizonyosan meg nem térülő kiadást Brüsszel könnyen tiltott állami támogatásnak minősíthetné, amely kapcsán az MNB-nek kellene a szőnyeg szélére állnia az EU-val szemben.
Első olvasatban már szerepelt a készfizető kezességvállalás megadása a kormány napirendjén, ám úgy döntöttek, hogy megvárják az alkotmánybírósági keresetek eredményét - írta a Privátbankár.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve