A területen hat munkagép dolgozik folyamatosan. Eddig csaknem 30 ezer kilogramm szennyezett anyagot vittek el az ártalmatlanító hulladékbefogadóba - közölte szombaton az OVF.
Csak pénteken mintegy 3000 liternyi anyagot távolítottak el a szakemberek a víz felszínéről. A legfontosabb szempont továbbra is az, hogy a szennyezett területről ne jusson ki olajszármazék a Ráckevei (Soroksári)-Duna vizébe - hangsúlyozta a főigazgatóság. Mostanáig ezt sikerült megakadályozni és folyamatosan ellenőrzik a nyílt vizet. A nagyobb biztonságért a felfújható merülőfal elé még egy további, úgynevezett Tausz-típusú merülőfalat is kihelyeztek a vízügyi szakemberek.
Ugyanakkor az OVF ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a szennyezés előtti viszonyok visszaállítására és a természet regenerálódására még évekre lesz szükség - írta az MTI.
Szombaton telefonos lakossági bejelentés érkezett a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságra arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyójánál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak. Az önkormányzati kezelésben lévő csatorna a Ráckevei (Soroksári)-Dunába (RSD) torkollik.
A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a szennyezés miatt feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve