A nyertesnek műszaki tanulmánytervet, előzetes vizsgálati dokumentációt kell készítenie és közreműködnie kell a környezetvédelmi engedélyezésben. A kerékpárút három részre oszlik.
- Az első Rajkától (az országhatártól) Halászig tart 20,8 kilométer hosszban.
- A második szakasz innen Győrig tart, hossza 27,7kilométer.
- A harmadik szakasz Győrtől Gönyűig tart, hossza 26,8 kilométer.
A NIF felhívása tartalmazza még a 19 kilométeres Tata-Agostyán-Tarján kerékpárút műszaki tanulmánytervének és előzetes vizsgálati dokumentációjának az elkészítését is.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben közút tervezéséből legalább nettó 20 millió forint árbevétele származott. Az ajánlatok benyújtási határideje november 8. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség.
Mint a Napi.hu közölte, a napokban az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal Komárom és Esztergom közötti szakaszának tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a NIF. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás két részre bontja a kerékpárutat. Az első Komáromtól Dunaalmásig tart, ennek a hossza 23,3 kilométer. Az innentől Esztergomig tartó rész hossza pedig 21,1 kilométer.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve