A társaság, amely tavaly március óta a japán Asahi Csoport részeként működik, hosszú távú stratégiájának középpontjában a prémium portfólió kialakítása áll, egyrészt prémium és szuperprémium termékek hazai gyártásával, másrészt nemzetközi márkák importálásával. Ennek egyik lépéseként vezették be a magyar piacra a több mint 70 országban forgalmazott Peroni Nastro Azzurot is, amely Olaszország egyik legnépszerűbb sörmárkája, és világszerte az egyik legkeresettebb olasz sör.
Az MTI kérdésére a cég közölte, hogy a Peroni Nastro Azzuro gyártását nem tervezik Magyarországra hozni, az továbbra is Padovában készül. A Peroni fogadtatása az eddigiek alapján a magyar piacon pozitív, ám mivel egyelőre a márkaépítés szakaszában vannak, a tervezett értékesítési számokat a cég nem közölte.
Kapcsolódó
A Dreher Sörgyárak Zrt. 2017-ben 2,3 millió hektoliter sört értékesített belföldön, piaci részesedése 34,7 százalék volt. A 2017. április 1-december 31-re vonatkozó általános üzleti évet záró eredménykimutatás szerint az értékesítés nettó árbevétele 46,4 milliárd forint, az adózás előtti eredmény 473,7 millió forint volt.
Az Asahi Breweries Europe Ltd. öt régióbeli országban (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Románia) van jelen, 11 sörgyárral, 7800 embert foglalkoztat és a világ több mint 50 országába exportál sört. Az Asahi Csoportot 1889-ben alapították, a sörgyártáson és értékesítésen túl más alkoholos italokat, üdítőket és élelmiszert is árul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve