A magyar tejágazat helyzetéről, a tejtermelők legsúlyosabb problémáiról és a hatósági támogatás megerősítéséről egyeztetett többek között Oravecz Márton, a Nébih elnöke a tejtermelők és -feldolgozók képviselőivel hétfőn a hatóság székházában. A Nébih elnöke átvette a termelők petícióját és tájékoztatta a résztvevőket, hogy elrendelte az ágazat komplex, fokozott ellenőrzését - olvasható a szervezet közleményében.
A megbeszélésen szóba került, hogy a termelők, a piac fehérítése érdekében, több és esetenként a korábbi évekre is visszanyúló vizsgálatot szeretnének. Mindehhez elengedhetetlennek tartják a hivatal megerősítését, számítanak a Nébih szigorú és következetes fellépésére.
Oravecz Márton a mai naptól átfogó célellenőrzést rendelt el a tejpiacon, a munkatársak reggel óta végzik a vizsgálatokat az ország több pontján. A hatóság szakemberei többek között a beszerzési ár alatti értékesítést vizsgálják a legmeghatározóbb kereskedelmi szereplőknél. A vizsgálat első szakaszában az elmúlt 60 napot ellenőrzik, ami a korábbi évek szúrópróbaszerű átvilágításával folytatódik majd.
A gazdasági csalások felderítése mellett a hatóság kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerbiztonsági feltételek teljesülésére is. Ennek érdekében a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága több napos vizsgálatsorozatba kezdett az ország teljes területén. Emellett Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a tej- és tejtermékek célellenőrzését is, amit a kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei hajtanak végre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve