A startup már havonta több száz ügyféltől kap megrendelést. Az eddigi sikerekre és a menedzsment terveire alapozva a Conor Seed Capital Kockázati Tőkealap most 150 ezer eurót (mintegy 50 millió forintot) fektetett a cégbe.
A magyar Helpy tavaly szeptemberben indult, és azóta már több ezer ügyfélnek nyújtott szolgáltatást egyelőre Budapesten, Győrben és Szegeden. A cég profilja nemcsak a magyar piacon, hanem a kelet-közép-európai régióban is egyedülálló, így jelentős tér kínálkozik a nemzetközi terjeszkedésre, amit az alapítók ki is akarnak használni.
A Central Fund Tőkealapkezelő kötelékébe tartozó Conor Tőkealap finanszírozása felhasználásával a Helpy a közép-kelet-európai piacokat tervezi meghódítani.
A Conor Tőkealap az utóbbi években mintegy 30 befektetést hajtott végre növekvő hazai startup vállalkozásokba.
A Helpy szolgáltatása hamarosan Debrecenben, Pécsett és Miskolcon is elérhető lesz, és ezzel párhuzamosan a nemzetközi terjeszkedést is megkezdjük. Az online takarítás közvetítés egyre elfogadottabb itthon, a rendszerünk pedig teljesen transzparens, hiszen a felhasználók publikusan értékelhetik, hogy mennyire elégedettek a szolgáltatásunkkal - mondta el a startup vezetője, Csillik Timur.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve