A portál információi szerint hétfőn, szerdán és péntekenként indul a londoni járat a Búza téri buszpályaudvarról, ám hétfőn a járat nem érkezett meg a menetrend szerint és utasoknak sem volt nyoma. A buszpályaudvaron az információs pultnál sem tudtak felvilágosítást adni. Elmondásuk szerint, magáncég végzi ezt a szolgáltatást, így semmiről nem tudnak. A szolgáltatócég ügyfélszolgálatán elárulták: jegyet vásárolni csak szerződött utazási irodákban lehet.
Végül a Volánbusz Zrt. Kommunikációs és Marketing Irodáján derült ki: az új járat a szlovákiai Eperjesről (Presov) indul, Kassa érintésével Budapesten, majd Pozsonyon és Bécsen keresztül éri el végső állomását, Londont. Mivel az útvonal Miskolc érintésével került kialakításra, a cél az volt, hogy a környéken lakóknak ne kelljen Budapestre utazniuk ahhoz, hogy fel tudjanak szállni a Londonba tartó autóbuszra.
A járat március elsejétől közlekedik, a jegy ára - csak oda - 9900 forint, oda-vissza pedig 18 900 forint. A busz a menetrend szerint több mint egy nap alatt ér célba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve