Az utóbbi évek jármű- és pályafejlesztéseinek, a felújításoknak, az új motorvonatok beszerzésének, a menetrendszerűség növekedésének, a szolgáltatási színvonal javulásának köszönhetően egyre népszerűbb a vasúti közlekedés a Budapest vonzáskörzetében élők körében is - írja a vasúttársaság a közleményében.
2015-ben 7, 2016-ban 7,2, tavaly 8 millióan, 2018-ban az első 11 hónapban pedig 8,7 millióan vették igénybe a vasutat a székesfehérvári vonalon, a MÁV-START pedig a 2018-as nyári menetrendben a korábbihoz képest sokkal több járatot indított a Balatonhoz, illetve a tó mellől a főváros felé, így ezen a szakaszon is további forgalomnövekedés tapasztalható.
Kapcsolódó
Az esztergomi vonalon is megugrott a forgalom
A közlemény szerint a felújított esztergomi vonalon is hasonló ugrás figyelhető meg: itt az év végére a négymilliót is megközelítheti az utasszám, miközben a menetrendszerűség is kiemelkedő, mintegy 96 százalékos. A 2017 és 2018 hasonló időszakát összehasonlítva az látszik, hogy egy év alatt félmillió utassal, azaz 16 százalékkal emelkedett a kötöttpályás közlekedést választók száma a 2-es számú vonalon, így az utasszám év végére eléri a 3,8-3,9 milliót.
Ezekben az adatokban ráadásul nincsenek benne a jogszabály alapján díjmentesen utazók (65 év felettiek, 6 év alattiak, határon túli magyarok, díjmentesen utazó diákcsoportok), valamint a fővároson belül Budapest-bérletet használók - jegyzi meg a MÁV.
Egyre többen vonatoznak
Az elmúlt három évben a MÁV-START utasszáma országos viszonylatban mintegy 4 millióval nőtt, a növekedés leginkább a nagy elővárosi forgalmat lebonyolító szakaszokon kiugró.
A MÁV ezzel kapcsolatban emlékeztet, hogy további fejlesztések várhatók: a vasúttársaság a legnagyobb forgalmú elővárosi vasútvonalakon (a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon) KISS emeletes motorvonatokat állít forgalomba 2019 végétől.
A vasúttársaság a Kelenföld-Százhalombatta és a Budapest-Hatvan vonalszakasz teljes felújítása után azt várja, hogy stabilabb, kiszámíthatóbb lesz a menetrend, és a nagyobb pályasebesség révén csökken majd az elővárosi vonatok menetideje és javul a szolgáltatás minősége.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve