447 millió euró volt az olasz bankcsoport harmadik negyedéves adózott eredménye, ezen belül a magyar leánybank a szokásosnál is magasabb, 65 millió eurós profitot produkált. A bankcsoport eredménye az egy évvel korábbitól 12 százalékkal, az elemzők várakozásától pedig csaknem 4 százalékkal marad el.
A nettó kamatbevételek 3 százalékkal, a nettó díj- és jutalékbevételek pedig 2 százalékkal múlták alul az egy évvel korábbit, vagyis a teljes működési bevétel említett 2,3 százalékos emelkedése a nettó kereskedési bevétel duplázódásának köszönhető. Ez egy év alatt 259 millió euróval növelte az adózás előtti eredményt.
Az UniCredit a harmadik negyedévben 1 milliárd eurónyi kétes hitelétől vált meg, nem teljesítő hiteleinek céltartalék-fedezettsége szeptember végén valamivel magasabb (52,6 százalék) volt, mint három hónappal korábban.
Összességében az UniCredit egésze 5,7 százalékos tőkearányos megtérülést (RoTE) ért el az év első kilenc hónapjában. Ezen időszak alatt a CET1 tőkemutatója 10,59 százalékról 11 százalékra nőtt, a javulás egésze a harmadik negyedévhez köthető, amikor a bank több érdekeltség eladásával is csökkentette kockázatokkal súlyozott eszközértékét. Sajtóértesülések szerint folyamatban van a társaságnál többek között a lengyel Pekao leánybank és a Pioneer alapkezelő eladásána előkészítése is. Az eladások sikere nagyban befolyásolhatja, mekkora tőkeemelésre és részvénykibocsátásra szorul majd az olasz bankcsoport.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve