A bíróság ítélete szerint a pénzügyi vállalkozás által megfogalmazott és érvényes ászf 2010. január 1-jétől, majd 2010. február 1-jétől tartalmazta, hogy az UCB az ügyfél által fizetendő díj- és költségtételek mértékét jogosult évente egyszer a KSH által közzétett éves átlagos infláció mértékében egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani a KSH közzétételét követően, függetlenül attól, hogy a kölcsönszerződést mely napon írták alá, és függetlenül a kamatperiódus fordulónapjától.
A bíróság megállapította azt is, hogy 2010. november 5-től már ezt megtoldották egy további mondattal, mely kimondta: azon díjak illetve költségek esetén, amelyek olyan szolgáltatásokhoz kapcsolódnak, mint például a földhivatali eljárás, amelyet az UCB-n keresztül fizetik meg a fogyasztók, de annak árát nem az UCB határozza meg, a díjak, illetve költségek mértékének változtatására vonatkozóan az UCB a külső szolgáltatók árváltoztatását továbbhárítja az ügyfélre.
Később, a pénzügyi vállalkozás által 2012 április 1-jétől 2014-től közzétett ászf-ek tartalmazták ezeket a kikötéseket.
A tárgyaláson kiderült: az UCB Ingatlan Zrt. mintegy 5500 kölcsönszerződését érinti a bírósági eljárás.
Előzőleg a bíróság végzéssel elutasította a felperes UCB azon kérését, hogy forduljon a bíróság a perben az Alkotmánybírósághoz, illetve előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen az Európai Bíróságnál.
A tárgyalás során a felperes UCB és az alperes állam hosszasan vitáztak arról, mennyire feleltek meg a pénzügyi vállalkozás felmondási feltételei a Kúria jogegységi határozatában, illetve a devitahiteles törvényben rögzített általános elveknek.
Az UCB jogi képviselője szerint a vállalkozás ászf-jében benne volt a szerződés felmondásának lehetősége, az állam jogi képviselője szerint azonban a pénzügyi vállalkozásnak nemcsak a felmondás lehetőségét, hanem annak reális alternatíváit is bele kellett volna foglalnia az ászf-be.
Az állam jogi képviselője úgy érvelt: az egyösszegű visszafizetés előírása mellett az esetleg fennmaradó tartozás visszafizetésének ütemezését is lehetővé kellett volna tennie az UCB-nek, így például a hitelkiváltás lehetőségét is tartalmaznia kellett volta a feltételeknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve