Nem felelt meg az előírásoknak a római-parti gát tervpályázata, ezért azt megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD), ráadásul a kiíró fővárosi önkormányzatot meg is bírságolta - írja a Népszabadság. A napilap szerint a KD azt állapította meg, hogy a mobilgát tervezői tenderének nyertes ajánlatában ellentmondó adatok szerepelnek, ráadásul nem felelnek meg sem a pályázati feltételeknek, sem a jogszabályi előírásoknak.
A győztes - a lap szerint a fővárosi fürdők rekonstrukciójának házi tervezője - a Mélyépterv Komplex Zrt. és konzorciumtársa, a Viziterv Consult Kft. az egyik helyen 160 napos határidőt vállalt az engedélyes terv elkészítésére, az ütemtervben viszont 180 nappal számoltak, míg másutt 175 nap szerepelt - kifogásolta a KD, amely a jogsértést súlyosnak ítélte, ezért 300 ezer forint bírság és 200 ezer forint szolgáltatási díj megfizetésére kötelezték a fővárost.
A nyertes cégek 220 millió forintért vállalták a tervezést, míg a versenytársaké nem érte el a 180 millió forintot.
A jogorvoslati eljárást az első körben vesztesnek nyilvánított Keviter Akva Kft. indította - írta hvg.hu
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve