A hajójáratok elindítása óta töretlen az érdeklődés a Duna budapesti szakaszán közlekedő D11-es, D12-es és D13-as járatok iránt, a hajók - különösen a délutáni órákban és hétvégéken - gyakran maximális kihasználtsággal közlekednek, az utasszám-adatok messze meghaladják a tervezéskor várt értékeket: az első két hónapban több jegy fogyott, mint amennyivel az egész félévre számoltunk - áll a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.
A hajójáratok 2012. II. félévére eredetileg tervezett mintegy 63 000 helyszínen váltott vonaljegyéből júliusban 38 277, míg augusztusban 36 247 darab fogyott, azaz már az első két hónap alatt a féléves terv 118,3 százaléka teljesült - így éves szinten akár a tervezett bevételek dupláját is generálhatja a megújult szolgáltatás.
A három hajójáratot a korábbi - jóval kisebb kihasználtságú, a hagyományos jegyekkel és bérletekkel nem igénybe vehető - vonaljáratok helyett indította be a Budapesti Közlekedési Központ, a meglévő hajóparkot használva, de teljesen új útvonallal, megállókkal és menetrenddel. Az európai uniós források bevonásával megújított kikötők arculata is jelzi, hogy a projekt elsődleges célja a hajózás közösségi közlekedési elemként történő elfogadtatása volt. Ezt a célt szolgálja a hajójáratok integrálása a budapesti viszonylatjelzési rendszerbe, de ez köszön vissza a viteldíjak körében is: a hajók a BKK napi- és hetijegyeivel, illetve Budapest-bérlettel vehetők igénybe.
A járatokon hétköznap összesen 7 hajó teljesít szolgálatot két viszonylaton, a D11-es (Újpest, Árpád út - Kopaszi-gát) és a D12-es (Rómaifürdő - Kopaszi-gát) járaton. Hétvégenként a Rómaifürdő és a Kopaszi-gát között közlekedő D13 járaton 5 hajó van forgalomban. A kezdeti tapasztalatok alapján július közepe óta módosított menetrend szerint, napközben sűrűbben és hosszabb üzemidővel közlekednek a járatok, délen pedig mindhárom viszonylat a Kopaszi gáttól indul. Az új menetrendben az első napokban jellemző késések már megszűntek, a hajók ma már a meghirdetett menetrendnek megfelelően szállítják az utasokat. A megnövelt kapacitásra lényegében folyamatos az igény, nem következett be a - sokak által megjósolt - visszaesés az első heteket követően.
Az adatok tükrében a Fővárosi Önkormányzat és a BKK átfogóan megvizsgálja a szolgáltatás továbbfejlesztésének hosszú távú lehetőségeit - közölték.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve