Érdemes mindenkinek átnézni a biztosítójától kapott jövő évre szóló ajánlatot, mert van olyan biztosító, amely nagyon magas áron kínálja jövő évi kötelező biztosítását, hogy így árazza ki magát a piacról.
Azoknak az autósoknak, akiknek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésük január 1-jei évfordulós, és a biztosítóváltás mellett döntenek, két nagyon fontos dátumra kell odafigyelniük - figyelmeztetett Gilyén Ágnes.
Kapcsolódó
Az egyik a december 1-je: csütörtökig kell beérkezniük a felmondásuknak a jelenlegi biztosítóhoz írásban. Amennyiben ezt a felmondást megtették, akkor ezután még egy hónapjuk van arra - december végéig -, hogy megkössék a jövő évre szóló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket az új választott biztosítóval - emlékeztetett a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs osztályvezetője.
Általában az a jellemző, hogy aki biztosításközvetítőn, alkuszcégen keresztül köt biztosítást, az általában a felmondással egy időben a másik biztosítónál megköti a biztosítását. Aki viszont egyénileg, honlapokon tájékozódik - ilyen például a Mabisz díjnavigátora, ahol fel van tüntetve az összes lehetőség és az összes kedvezmény -, előfordul, hogy felmondja a határidőig a biztosítását, és decemberben valamikor megköti az új biztosítóval a szerződését.
Akad olyan biztosító, amelyik idén olyan magas árakat állapít meg a különböző díjosztályokban, amellyel lényegében azt üzeni, hogy ne kössenek nála biztosítást, és ezzel kiárazza magát a piacról.
Üdvözölendő jogszabályi kitétel, hogy minden szerződőnek írásban legkésőbb a biztosítási évforduló előtt 50 nappal meg kell kapnia a következő évre megajánlott díjat egy díjértesítőben - tette hozzá Gilyén Ágnes. Mindenképpen tájékoztatni kell az ügyfeleket arról, hogy milyen díjjal számolhatnak a következő évben, illetve felhívják a figyelmét arra, hogy közeledik a kötelező-biztosítási évfordulója.
Véleménye szerint ha valaki egy picit is odafigyel, akkor nem fordulhat az elő, hogy elsikkad ez a fontos évforduló.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve