Nem csak a decemberi bevásárlási rohamban korlátozzák a szabadnapok kiadását az áruházláncoknál. A Tescós alkalmazottak januári munkaidő-beosztásából kiderült, akkora a munkaerőhiány az üzletekben, hogy számos egységben a jövő év elejére is megtiltották a dolgozóknak, hogy szabadságra menjenek.
Leghamarabb februárban, márciusban vehetik ki éves szabadságuk egy részét, azt is csak úgy, hogy bizonyos létszámnál többen nem hiányozhatnak egyszerre az adott üzletből - idézi a lap a szakszervezetet.
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke elmondta, a korábban példátlan intézkedésre azért van szükség, mert a továbbra is súlyos problémákat okozó létszámhiány miatt félő, hogy nem lesz elegendő munkaerő az év elején szokásos leltározások elvégzésére, illetve a januári leértékelések miatti vásárlótömeg kiszolgálására.
Szerinte sok áruházi alkalmazott már hetek óta megszakítás nélkül, vagy csak néhány órás pihenővel, túlórákkal dolgozik, a láncoknál az idén a kisegítő munkaerőből is nagyon kevés van. A tapasztalatok szerint a kereskedelmi állások jelenleg a diákmunkások számára sem vonzóak, ami a meglévő állományt terheli tovább a karácsony előtti, rekordokat döntögető fogyasztásban.Többen már hetek óta megszakítás nélkül, vagy csak néhány órás pihenővel dolgoznak.
A Magyar Idők szerint szombaton és vasárnap folytatódott az adventi időszak eleje óta tapasztalt dinamikus forgalomnövekedés. Piaci szereplők azt jelezték, idén az aranyvasárnap hétvégéjének forgalma meghaladta a bronz és az ezüst hétvégék összesített eladási eredményét. A lakosság mérhető fogyasztásnövekedése az elmúlt két napban óvatos becslések szerint egyes árucsoportokban, így például az iparcikkek, ajándéktárgyak, műszaki termékek körében stabil 10-12 százalékos növekedést hozott a tavalyi advent azonos napjaihoz képest, míg az élelmiszerüzletekben is átlagosan legalább 6-8 százalékkal több árucikk került a családok kosarába.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve