A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Újabb havazások várhatók az előrejelzések szerint a napokban, de csak reménykedni lehet, hogy nem ismétlődik meg a hétfői közlekedési káosz − például Budapesten nem lesz olyan fennakadás, mint a hét elején, amikor egy napig ingyenessé tették a BKV-járatok használatát.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arról tájékoztatta lapunkat, hogy 25−50 millió forint közötti jegyárbevételtől és pótdíjbevételtől esik el a BKV, ha egy napig díjmentesen vehetők igénybe a szolgáltatások, de ez nagyban függ az időjárástól, és attól, hogy hétköznapról vagy hét végéről van-e szó. Ha a társaság hibájából merül fel a díjmentesség igénye (például a 2010. évi sztrájk esetén), akkor a bérletes utasokat is kompenzálni kellene. Ha ilyenről nincs szó − ahogy a hétfői díjmentesség esetén sem, mivel a közösségi közlekedési szolgáltatások üzemeltek −, akkor csak 2−10 millió forint közötti bérletbevétel-kiesést okoz az, hogy az éppen lejáró bérletek tulajdonosai egy nappal később veszik meg az újat. A kiesés mértéke attól függ, hogy hónap, illetve hét elejéről van-e szó, amikor − a fizetésnaphoz, valamint a hét végéhez igazítva − az utasok nagyobb arányban újítják meg bérletüket.

A BKK arról is beszámolt, hogy a hétfői közlekedési nehézségek miatt jelentős mértékű megtakarítás nem keletkezett a BKV-nál, hiszen az elakadó járművek utasterét akkor is fűteni kellett, ha nem tudtak továbbközlekedni.