A kezességvállalás szeptembertől a mintegy 1600 fiókot számláló teljes hazai takarékszövetkezeti hálózatban a Takarék Hitel Plusz termékhez kapcsolódóan egységes feltételekkel érhető el: a kezességvállalás 3-100 millió forintig éven túli forgóeszköz- vagy beruházások finanszírozására, illetve hitelkiváltásra is igénybe vehető a 2,5 százalékos kamatú jegybanki Növekedési Hitelprogram keretei közt is.
"A szövetkezeti hitelintézeti integráció és a Garantiqa együttműködésének célja, hogy minden eddiginél több vidéki mikro, kis- és közepes vállalkozás juthasson kedvező kamatozású forráshoz, a megállapodás révén továbbá egyszerűbbé és gyorsabbá válik a hitelfelvétel a kkv-k számára" - mondta el Urbán Zoltán, a társaság vezérigazgatója.
A Garantiqa Hitelgarancia (GHG) készfizető kezességvállalási szerződéseinek száma 2013-ban megközelítette a 28 ezret, amelyek 80 százaléka mikro, kis- és közepes vállalkozások hitelhez jutását segítette elő. A GHG tavaly 280,6 milliárd forint új készfizető kezességet vállalt, ezzel 350,7 milliárd forint hitel kihelyezését segítette elő a magyar gazdaságba. A Takarékbankkal most kötött megállapodás révén idén a kezességvállalások további érdemi növekedésével számolnak.
A takarékszövetkezetek elkötelezettek a vidéki kkv-k és az agrárvállalkozások hitelezésében, a szövetkezeti hitelintézeti integráció piaci részarányát meghaladó mértékben vesz részt a jegybanki növekedési hitelprogramban, amelynek keretében az integráció tagjai eddig összesen több mint százmilliárd forint hitelt folyósítottak - hangsúlyozta Szabó Levente a Takarékbank vezérigazgatója.
A Garantiqa a Magyan Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának (nhp) első ütemében 17 milliárd forint kezességet vállalt, a tervek szerint az nhp második szakaszában nyújtott hitelekhez a most aláírt megállapodásnak is köszönhetően már 46,5 milliárd forint garanciával társulhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve