Évente ötszázezer-egymillió új készüléket értékesítenek a Telenor Magyarország Zrt-nél, s amíg 2011 első félévében az újonnan eladott mobilok 27 százaléka volt okostelefon, addig az elmúlt év második felében már 66 százalékot tett ki ez az arány - mondta Fejes Zoltán. A Telenor Magyarország Zrt.ügyfélkapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese szerint e téren további nagyobb ugrást az hozhatna, ha vállalati ügyfelek beszerzéseiben nagyobb szeletett tennének ki az okostelefonok, ebben a körben ugyanis ma még elenyésző az ilyen készülékek részesedése.
Az okostelefonok további térnyerése érdekében a szolgáltatók Magyarországon még rákényszerülnek az ilyen típusú telefonok támogatására. Így van ezzel a Telenor is, amely évente több milliárd forintot költ készülékvásárlások támogatására, s ez az összeg nem nagyon változott az elmúlt években - tette hozzá Fejes. Az új okostelefonokat egyébként általában okostarifákkal együtt vásárolják az ügyfelek.
A Telenor készülékportfóliójának jelenleg több mint felét alkotják az okostelefonok. A kínálatot továbbra is az androidos mobilok uralják, az okostelefon-portfólió több mint felét a Google operációs rendszerét használó készülékek adják, emellett az elmúlt egy évben folyamatosan bővült a szolgáltató Windows Phone-kínálata is, melynek súlya jelenleg 12,5 százalék. S bár továbbra is fontos a készülék márkája (a kezdeteben három gyártó termékei voltak elérhetőek, ma pedig öt-hat márka határozza meg a piacot, illetve a Telenor sajátmárkás készülékei), de napjainkban az operációs rendszerekre nagyobb figyelem hárul - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
A hálózaton ugyanakkor még bőven a hagyományos telefonok vannak többségben, a Telenor-hálózatot használó készülékek mindössze egy negyede okos telefon. Ugyanakkor az előrelépés itt is egyértelmű, 2011-ben mindössze 14 százalék volt az okostelefonok aránya a hálózaton belül, így várhatóan az eladások növekedésével párhuzamosan ez az arány továbbra is dinamikusan nő majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve